BÚÉK – Titkok az ünnepi asztalon
Különös szilveszter. Nem attól, hogy táncol a hóember, hanem hogy szokatlan játékra invitál a házigazda. A nem mindennapi Most mutasd meg! a mobilokra vonatkozik: ki kell őket tenni az asztalra, és minden hívást és üzenetet meg kell osztani a többiekkel.
„Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk
minden hullámhosszon.” Örkény István eredetileg 56-ról és a Rádióról beszélt
(Gyurcsány pedig csak idézte Őszödön), de ha belegondolunk, tökéletesen illik a
mondás a telefonunkra is, amelytől egy ideje elszakadni se bírunk, és ami viszont
mindent elbír: becsapásokat, titkokat, rejtegetni valókat. Hisz a vonal másik
végén nem látszik, hogy valóban betegek vagyunk-e, otthon fekszünk-e az
ágyunkban vagy esetleg egész másutt, más ágyában. Ha pedig eddig a főnökünkre
vagy épp a szerkesztőségi titkárnőre kentük, amikor lehetetlen időben sürgős
dolgunk akadt, az is mindjárt más megvilágításba kerül egy intim fotó tükrében.
Főleg ha a tükör törött, és már nem azt mutatja, hogy a mi kapcsolatunk a legszebb
a környéken. Talán még az is kimagyarázható, ha kiderül, hogy a párunknak eddig
csúnyának, kövérnek és öregnek beállított ismerősünkre egyik jelző sem illik,
de olyan egyértelmű szöveg kíséretében, hogy „dugni akarok”, elég nehéz az
autokorrektor hibájára hivatkozni, bár kétségtelen, hogy a „dugóban ülök” vagy
a „dugulásunk van” még egy utolsó szalmaszál lehet.
Tegyük a kezünket a szívünkre: hányszor fogtuk másra, amit mi követtünk el, vagy hányszor hallgattuk el az igazságot? Még egy régi baráti társaságban is, ahol megpróbálunk jobb színben feltűnni, nem beszélünk a függőségeinkről és az adósságainkról, arról, ha kapcsolatunkban valami nem működik, és majdnem mindegy, hogy azért-e, mert mi vagyunk bénák, vagy mert az asszony a megtestesült női Kim Dzsongun. Hacsak valaki nem kezd nyomozni amolyan önjelölt Moszad-ügynök módjára, akkor ezekből semmi nem derül ki.
A vendéglátó Alíz (Szávai Viktória), aki a játék kifundálója, pszichológus, így
tisztában van vele, hogy a válások 40 százalékának köze van a telefonhoz. „Azért
az mégiscsak szomorú, hogy egy sms tönkretehet egy családot” – állapítja meg,
de ez nem akadályozza meg saját kísérletezésében. S noha eleinte úgy tűnik,
hogy ez csak egy rendes évvégi buli (gyűlnek a vendégek, s velük együtt az
alkoholtartalmú italok), egy idő után átfordul valóságshow-ba, és a csapatépítésből
csapatoszlatás lesz. Lassan mindenkiről lehull a lepel (egyesekről szó szerint
is, másokról csak átvitt értelemben), és az ínycsiklandó fogások mellett – bár egy
séftől (Hevér Gábor) többet is várhatnánk, mint egy szomorú sajttorta – olyan
súlyos problémák kerülnek terítékre, mint a tinédzserszex és a homofóbia.
„Úgy tesztek, mintha nyitottak lennétek, de valójában gyávák, hazugok és képmutatók vagytok” – mondja ki a verdiktet a baráti körből egyedül kilógó öcs (Elek Ferenc), akit mindannyian előszeretettel ugratnak. Unokahúga, a 16 éves Zsófi pedig hiába igyekszik elrejteni az óvszert, attól még szüksége lenne az anyjára, „nem egy keserű, cinikus, acsarkodó nőre” – figyelmeztet a nő kegyeire ácsingózó, de a barátzónába száműzött hősszerelmes (Mészáros Béla). A kujon sajtófotós (Lengyel Tamás) és mindenkit megigéző barátnője (Törőcsik Franciska) kapcsolatának kudarca pedig azzal szembesít, hogy nem minden a szépség és fiatalság. „Na ja, a fiatal csajok sokba kerülnek!” – mondják ki az öregebbek némi irigységgel, de ha megtehetnék, nyilván ők is beneveznének egy puncsra.
Külön öröm, ha egy magyar film képes körüljárni
olyan problémákat, amikről a közbeszéd még nagyon kezdeti stádiumban tart. De
talán nem is annyira a megcsalás és megcsalatás a lényeg, hanem annak
felismerése, hogy egy zsebünkben elférő kis kütyű véget vethet-e évtizedes
kapcsolatoknak, illetve hogy a mobiltelefónia és az internet adta anonimitás
milyen újfajta kommunikációs és ismerkedési technikákat alakít ki az
életünkben.
Persze nem mi fedeztük fel a spanyolviaszt, a
BÚÉK egy olasz mű remake-je. Paolo Genovese két évvel ezelőtt bemutatott
Teljesen idegenek című vígjátéka nemcsak az otthoni mozikban tartolt, hanem
nálunk is a legnézettebb európai film lett több mint 70 ezres nézőszámmal. Nem
csoda, hogy elkészült a francia, a spanyol, a görög és a török verzió is, és a
tengerentúlon is több helyen terveznek saját megvalósítást. Goda Kriszta rendező
és Divinyi Réka forgatókönyvíró (akik korábban is együtt dolgoztak a Csak szex
és más semmiben) már az olasz film hazai forgalmazása előtt lecsaptak a
magyarországi feldolgozás jogaira. A sajtóvetítés után Zákonyi S. Tamás
producert faggattam arról, mi motiválta a hazai „honosításban”.
Ahogy az ajánlóban és a
plakátokon is szerepel a kérdés: te mit titkolsz?
Mindenkinek vannak
titkai, ez így normális. Olyanok, amik nem tartoznak másokra. Egy hívás vagy
egy üzenet nem a megfelelő helyen vagy időben. 53 év alatt elég sok ilyen
összegyűlik, de nem feltétlenül kell rosszra gondolni.
Akkor belemennél egy ilyen
játékba?
Ez egy kiélezett
játék. A kapcsolataink törékenyek, szerintem fölösleges kitenni őket még több
veszélynek, mint amennyinek muszáj. Ugyanakkor fontos a bizalom párkapcsolati
és szülő-gyermek szinten is. Aki tud erre vigyázni, az megnyerte ezt a
meccset.
Ezek szerint egy kegyes hazugság
kifizetődőbb lehet, mint egy fájdalmas igazság felvállalása?
Igazából pont azért
nem mondunk el mindig mindent magunkról, mert féltjük a kapcsolatunkat. Nehogy
megbántódjon, és magára vegyen olyan dolgokat, amik nem is róla szólnak.
Kerültél már hasonló
helyzetbe?
Volt, hogy kikerült
rólam valami, aminek nem kellett volna. Nagy a felelősségünk abban, amit
csinálunk: hogy hogyan kommunikáljuk jól, és hogy helyesen csináljuk-e. Ha
ilyesmi megtörténik, az fontos tanulság kell, hogy legyen. És ha erre odafigyelünk,
akkor legközelebb már könnyebben elkerülhető.
Ahogy vártam az interjúra, láttam, hogy te is
folyamatosan - a filmet idézve - buzulod a telefonod. Te se tudsz elszakadni
tőle?
A párom éppen
Angliában van, éjjel jön haza. Édesanyám nemrég vesztettem el, intéznem kell a
hagyatéki ügyeket. De lassan felkel a New Yorkban élő barátom is, aki biztosan
rámír, hogy hogy sikerült a bemutató. A közösségi oldalon is van kétezer
ismerősöm, ha csak ötvenről jön új infó, annak az átfutására is kell negyed
óra. Az biztos, hogy transzparensebben éljük az életünket, mint régen, de
vigyáznunk kell arra, mennyire veszi át az irányítást a kütyü felettünk.
Mondtad a film felkonferálásakor, hogy egyszerűen
beleszerettetek az olasz eredetibe. Ezzel magam is így voltam, ezért is
izgultam, hogy nem marad-e alul a magyar változat azzal szemben.
Vállaljuk a megmérettetést. Sokan ab start ítéletet mondanak, anélkül, hogy látnák a miénket, koppintással vádolva bennünket. Pedig a remake nem idegen a magyar filmek esetében sem: ott van a Meseautó, a Hyppolit, vagy az Egy szoknya, egy nadrág. Mi is megkerestük a jogtulajdonost, fizettünk érte, és aztán elkezdtük átformálni, hogy igazi magyar film legyen a magyar nézőknek. A holdfogyatkozás helyett szilveszter éjszakáját tettük meg az összejövetel apropójául, mert ilyenkor sokkal több hívás érkezik, mint egy átlagos hétköznapon. Átdolgoztuk a karaktereket, magyarítottuk a témákat és a poénokat. Rengeteg munka van benne, és nem szégyelljük a végeredményt. Többek szerint jobb lett, mint az eredeti.
Valóban nincs okunk
panaszra. A BÚÉK közönségfilm, de komoly tanulsággal. Aki az óévben még nem
jutott el rá, annak itt az újesztendő: felocsúdva a szilveszter kábulatából
irány a mozi! Jó szórakozást és boldog új évet!