Nyitva – új magyar film a mozikban
A boldog párkapcsolat titka a jó szerető. A boldog párkapcsolatok alapja az őszinteség. Mindkét mondat elhangzik egy szereplőtől, és bár mindkettő igaz lehet, együtt mégiscsak ellentmondásos. Ez a kettősség kíséri végig Nagypál Orsi első nagyjátékfilmjét.
– I love you. – I know. A Csillagok háborújából emlékezetes párbeszéd itt is előkerül, amolyan film a filmben alapon. És el is ülteti bennünk a kételyt: ha egy szeretlekre nem az a válasz, hogy én is, akkor vajon mit várhatunk a másiktól.
Fanni (Radnay Csilla) és Bálint (Kovács Lehel) még nem érték meg együtt a kritikusnak mondott 7 évet se, de mi tagadás, máris kicsit megkopott a kapcsolatuk. Mindketten érzik, hogy valamiféle vérfrissítésre van szükség. Az csak menet közben derül ki, hogy ezt véresen komolyan gondolják. A dolog úgy pattan ki, hogy Fanni a zuhiban (vagy -val/-vel, ha tetszik) masztizik, Bálint meg rányit. Nos, hogy önkielégítés közben ki kire gondol, az már felvet egy sor kérdést, de ők nem állnak meg itt. Mondhatni, tudományos alapokra helyezik a vizsgálódást: a heti kétszer 18 másodperc csókolózásra szánt időtől kezdve a 74,6%-os színlelt orgazmus-arányon át egészen az ominózus zuhanyzó üvegfalára rajzolt minőség-mennyiség grafikonig. Mert tény, hogy az évek múlása nem kedvezően befolyásolja a számok alakulását.
No de mi ebből a kiút? Fanni és Bálint összedugják a fejüket
(ha már mást nem), és felállítanak (ha már mást nem) egy többlépcsős
menetrendet: 1. bevonni egy harmadikat, 2. külön kalandozni. Ám akármennyire is
„toleráns, önzetlen, modern és felvilágosult” páros az övék (bár ezt nem
kimondottan hízelgésnek szánják), már az elején megmutatkozik a kettős mérce:
amennyire szexinek hat az édes hármas gondolata két nővel, annyira
visszataszító két pasival. Legalább is Bálint számára.
Mielőtt szabadjára engednék egymást, még megpróbálják ugyanezt a fantáziájukkal: listába szedik, melyiküknek milyen kielégítetlen vágyai vannak, és hogy tudnák ezeket beteljesíteni. De hamar kiderül, hogy a még nem próbált dolgok hadrendbe állítása csak fél megoldás, ha hiányzik a vadság, ha kihunyt a szenvedély. Hogy egy példát mondjak: mit sem ér az orális szex, ha a másik nem élvezettel csinálja.
A Csak színház és más semmin meg a Tóth Jánoson edződött Nagypál Orsi tabuk nélkül közelít a témához. Nem mintha manapság még bárki azt gondolná, hogy ha a swing egy tánc, akkor a swinger egy táncművész, de ki mer mondani olyanokat, amik sok „fontoskodó fapinát” biztosan elszörnyülködtetnek. Hogy egy nő szülés után sem csak anya kell legyen, és hogy bizony a monogámia még női szemszögből sem a létező világok legjobbika. Főleg, ha akad egy olyan bika, mint az úszóedző Dávid (Brasch Bence), aki Dávid-szoborszerű szépségével könnyedén elcsavarja minden nő fejét. És egy ilyen félisten máris féltékenységet szül. Mert mi van, ha az új fél fiatalabb, izmosabb, sármosabb? „Kipakolt mellek, hosszú, combok, nagy szempilla, ennyi?” – firtatja Fanni, és hát valóban sokszor ez is elég. De ha nemcsak a teste kell, hanem a lelke is megérint? Ha beleszeretsz?
Na, erre vannak a szabályok. Amik olyan egyszerű dolgokkal kezdődnek, mint hogy mesélj el mindent, és a közös lakásba ne hozz fel mást; de aztán még a huszonkilencediknél sem lesz végük. A londoni filmiskolán végzett rendező megpróbálja az ismert kliséket több szempontból ütköztetni. Elgondolkodtat azon, mi a jobb: ha tényleg mindenben őszinték vagyunk, vagy amiről nem tudsz, az nem is fáj? Alapkérdése az volt, mennyire tudunk a kényes és kínos problémákkal szembenézni.
– Miért ilyen fontos számunkra a hűség? Mi számít
megcsalásnak? Merjük-e vállalni saját tökéletlenségünket? Ezek voltak a
fejemben a történet megírásakor – idézi fel, amikor nekiszegezem, hogy csak
polgárpukkasztásnak szánta-e munkáját.
Merthogy Orsi íróként és rendezőként is jegyzi a Nyitvát, amelynek filmplakátja egyébként kísértetiesen hasonlít a Korhatáros szerelem új évadjának beharangozójára. Hiába, ezek az örök kérdések. Nincs kettő négy nélkül? Ahogy az egyik karakter megfogalmazza: nem lehetek olyan nagyképű, hogy azt gondoljam, én egy személyben mindent meg tudok adni.
A másfél óra legjobb jelenete szinte szavak nélkül ad
választ a felvetésekre. A békávébuszon egymásnak eső párra az (illusztris)
utazóközönség megértő gesztusokkal reagál, akár egy – nem túl reprezentatív –
közvélemény-kutatás megkérdezettjei. De most őszintén: nektek volt olyan
kapcsolatotok, ahol még öt év után is isteni volt a szex? Nekem már a kettő is
sok. Nem évből, alkalomból.
És akkor még nem beszéltünk arról (a film is csak
érintőlegesen), ha a nő kimondottan elégedetlen a pasival, mert mondjuk nem egy
nagyra nőtt csecsemőt akar maga mellett tudni. Vagy ha a férj arra panaszkodik,
hogy már azt se tudja, ki ordít otthon többet: a nemrég született gyereke vagy
a felesége. Ezekben az esetekben ugyanis már valószínűleg rég nem a szexuális
élet színesítése a megoldás. És ha így megy tovább, félek, hogy a nyitó
párbeszéd némileg tört angolsággal előbb-utóbb így fog hangzani:
– I love you.
– I no.