Téllopó itt van – A Grincs újra köztünk
Nem tudom, mi van a tortában, de azt hiszem, láttam a Mikulást! Így kiált fel a szentesti (majdnem utolsó) vacsorán a chilis csokis hajfestéket használó Bricklebaum (majdnem Tannenbaum), és tegye fel a kezét, aki nem kiáltana repetáért ilyen élmény után.
Na nem a csodákat művelő hallucinogén anyag miatt, hanem hogy végre találkozhat a pirospalástos ajándékosztóval, aki gyerekkora óta mindig kicselezte. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ezúttal sem ő bukkan fel, hanem egy álruhás alteregója. Ráadásul nem hozza, hanem viszi az ajándékokat. Olyan ez, mint a viccben, amikor a jereváni rádió bemondja: Moszkvában Volvókat osztogatnak, majd rövidesen jön a helyreigazítás: nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
A téllopó télapó ezúttal a
Grincs, akinek elege lesz abból, hogy holmihajhászok halmozzák a karácsonyi
kacatokat, ezért az ünnepi nótát némileg átkölti: „Hull a pelyhes fehér hó,
mindent ellop Grincs apó” – danássza, majd a rigmusokat tettekre váltva egy éj
leforgása alatt boszorkányos ügyességgel és zseniális technikai bravúrral bezsákol
minden bőrfocit és szőrbocit. Csen, csór és bugázik, kifoszt minden házat. Így
tényleg lesz zsákjában minden jó, csak ő maga marad undok.
Mígnem találkozik egy helyes kis szöszi lánnyal (mi tagadás, az élőszereplős eredetiben megismert Taylor Momsennel én is szívesen taliznék), aki nem ajándékot kér tőle, hanem hogy anyukájának könnyebb legyen. Mert ki ne ismerné, amikor az ünnepi készülődés hevében gondoskodni kell a három gyerekről, főzni, mosni, takarítani, és tetejébe még a konyhai mosogató is eldugul. Anya legyen a talpán, aki mindezt győzi. És Grincs legyen a Kobak-hegyén, akinek mindettől nem olvad meg a jégszíve.
Gru és Grincs – ezek a moGrva alakok jobban állnak az Universállnak, mint a többi kis kedvenc, akármennyire is titkos az életük. Lehetnek bár feketék és büdösek, a gonosz(kodó) figurák inkább bejönnek. Mert lehet, hogy a Grincs kicsit pocakos, és kicsit (nagyon) szőrös, de a miénk. Úgy értem, sokkal könnyebb azonosulni a dühével, kirekesztődöttségével, vagy akár a sebzett lelkével, mint a mézesmázos Disney-hercegnők „melyik királyfit válasszam?” jellegű problémáival. Főleg, hogy a fürdőszoba-polcán Old Spice helyett szilikonspray és öntőforma sorjáz, pikk-pakk összeeszkábál egy oldalkutyás egy rénerős szánt, hogy a mások találmányaként felbukkanó, de a filmkészítők ötletarzenálját dicsérő duplaemeletes buszokról és az „Ó, szép fenyő” dallamára begördülő léghajóról ne is beszéljünk. Ahogy a filmnézéshez társamul szegődött legkisebb fiam megjegyezte: Grincs egy személyben tervező, feltaláló, informatikus és nindzsa.
Csak egy dologtól tartok: ha túlságosan megjavul, nem tudom,
viszontláthatjuk-e még a jó öreg gonoszunkat régi szerepében. Mert hiába tart
lassan 53. éve ez az állapot, így a zsákutca és a „kívül tágasabb” táblákat
előbb-utóbb felváltja a „Grincs, ami nincs”.
