Filmhome
Regisztráció
Nem:
Születési adatok:

Van facebook profilod?
Csatlakozz!

A Regisztrálok vagy a Regisztráció facebookkal gomb lenyomásával elolvastam és elfogadtam az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi tájékoztatót!

Ismét Koreai Filmfesztivál

2018-11-04 11:27 | wildwolf | 0 | ()   (0) | 0 szavazat

Dél-Korea Oscar-nevezettjével, a Gyújtogatókkal indul az egyhetes filmes seregszemle, amelyen minden eddiginél több alkotás látható, a főváros mellett Debrecenben, Pécsett és Szegeden is.

Park Chan-wook 2003-ban bemutatott Oldboyával majd Kim Ki-duk kísérletező műveivel vette kezdetét az a sikerszéria, melynek nyomán ma már mindenki felkapja a fejét, ha koreai filmekről hall. Márpedig most nemcsak hallhatunk róluk, de nézhetünk is annyit, amennyi csak belénk fér. És muszáj most túltöltekezni, mivel amúgy csak a nyitófilm kerül be a hazai moziforgalmazásba a Magyarhangya jóvoltából. Ri Csung Tung rendező misztikus drámája egy szerelmi háromszög történetén keresztül a koreai Y generáció kilátástalanságával foglalkozik. Az alkotás az idei cannes-i filmfesztiválon már elnyerte az európai filmkritikusok FIPRESCI-díját, és most nagy várakozással tekintenek az Amerikai Filmakadémia döntése elé.


Az idei szemle darabjait négy szekcióba sorolták. A Friss elnevezésű válogatás a legújabb koreai sikerfilmeket vonultatja fel, a vígjátéktól (mint A 7-es szoba Jang Sang Ritől) a drámáig (például Kju Tungtól a Női sorsok). A Fókusz szekció pedig a Koreai Filmművészeti Akadémia hallgatóinak rövidfilmjeit tárja elénk, így bepillantást nyerhetünk a jövő tehetségeinek munkáiba is.


Korea nagyhatású filmkészítőinek egyikét mutatja be az Arcok válogatása, amelynek vendége Je Jang Ri, akinek négy kultuszfilmjét láthatja most a magyar közönség. Az Egy gyilkos asszony vetítése után november 8-án beszélgetni is lehet a rendezővel a Sugár Moziban. Ez a film azokról az 50 és 80 év közötti prostituáltakról szól, akik egy koreai energiaitalt árulnak a testükkel együtt, hogy az így szerzett pénzből fizethessék gyógykezelésüket. Úgyhogy itt nem annyira a testiség, mint inkább az idősebb generációk kiszolgáltatottsága áll a középpontban. De ha már erotika, akkor érdemes megemlíteni az Eltitkolt botrányt is, amely a Veszedelmes viszonyok keleti szemléletű feldolgozása. No, itt tényleg lesz érzékiség és bujaság, amennyi belefér.


Van egy Extra szekció is, ahova mindig magyar filmes szakemberek válogatásai kerülnek be. Idén Vincze Teréz, az ELTE Filmtudomány Tanszékének adjunktusa szemelt ki négy olyan független filmet, amelyek hatalmas fesztivál- és közönségsikert értek el. Az ide sorolt Kávébarátok egy férfi és egy nő egyre intimebbé váló viszonyát tárja fel, akik egy kávéházban találkoznak, és elhatározzák, hogy a kávézáson kívül nem bonyolódnak más kapcsolatba. Az Art+ moziban a szekció minden vetítése után beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők.

 

Legfrissebb hírek
Filmforgatás és kulisszajárás

2020-08-10 10:22 | Wolf Géza | ()   (0) | 0 szavazat ;

Etyeki, de nem bor; Korda, de nem Gyuri; stúdió, de nem színpad – mi az?.

Tovább olvasom »
Vimeo On Demand csatornát indít az ADS

2020-04-19 10:11 | Wolf Géza | ()   (0) | 0 szavazat ;

Alternatív mozizás otthonról.

Tovább olvasom »
Kritikusok